A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, a Váci Egyházmegye és Családtagjai a gondviselő Isten akaratát elfogadva tudatják, hogy
BAROTAI IMRE
váci tb. kanonok, c. esperes, penitenciárius, ny. plébános
életének 83., áldozópapságának 60. évében, 2014. július 17-én a Szent Útravalóval megerősítve,
a kalocsai kórházban váratlanul visszaadta lelkét Teremtőjének.
Az örökkévalóságba költözött Paptestvérünk lelki üdvéért 2014. július 25-én, pénteken a kalocsai Szent József (Zárda) templomban
délelőtt 10 órakor mutatunk be koncelebrált engesztelő szentmisét.
A szertartást követően megfáradt testét végakaratának megfelelően a feltámadás hitével és reményével a kalocsai temető
Papi Kriptájába helyezzük örök nyugalomra.
Elhunyt Oltártestvérünk 1931. szeptember 22-én született Kispesten. Családjából hárman lettek papok. Vácott nyerte el a papszentelés kegyelmét 1955. június 19-én. Szentelését követően hitoktatóként szolgált Szabadszálláson, 1957-től Monoron, majd 1958-tól Nagykőrösön. 1963-ban betegszabadságra távozott. 1966-ban vette kézbe első önálló kinevezését, amikor Dabas-Alsó Plébánia plébánosa lett. 1972-től tatárszentgyörgyi plébánosként folytatta szolgálatát, majd 1985-ben főpásztora kinevezte a Szolnok-Belvárosi Plébánia plébánosává. 1980-ban címzetes esperesi kitüntetést kapott, majd 1988-ban érdemeit tiszteteletbeli kanonoki címmel ismerték el. 1994-től gyömrői plébánosként szolgálta Isten népét. 1981-1985-ig örkényi kerületi esperesként, 1994-1995-ig nagykátai kerületi esperesként segítette főpásztorát és a Váci Egyházmegyét. 1995-ben nyugállományba vonult. 1995 és 1999 között aulai szolgálatot látott el Vácott. 2002-ben a kecskeméti Szent Erzsébet templom mb. igazgatójaként a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye területén folytatta a lelkipásztorkodást, ahol hitoktatási felügyelői feladatokat is ellátott 2009-ig. 2008-ban a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye penitenciáriusa lett. Ugyanebben az évben a kalocsai Papi Otthonba került. Itt élt haláláig. Idős kora ellenére különösen is érdeklődött a modern technika, a hírközlő eszközök iránt, amelyeket az evangelizáció szolgálatába állított. Nagyon sok ember számára küldte el a világegyház, a Főegyházmegye híreit és a főpásztor hittanóráit, prédikációit. A kalocsai Érseki Rezidencián és a kalocsai Főszékesegyházban folyó munkákat állandó gondoskodó figyelemmel kísérte. Végrendeletében írta: ha életem gyarlóságaival, tetteimmel bárkit megbotránkoztattam, kérem, bocsássanak meg. Imádkozzanak azért, hogy a végtelen irgalom kísérjen az Úr színe elé.
„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit”
(Zsolt118, 17)
Kalocsa, 2014. július 18.
