Köszöntő

“Van egy régi szavunk, amely kezd kiveszni nyelvünkből: az “istenfélő”.

Noha ez a jelző alapvetően kedvező értékítéletet fejez ki, mégsem gyakran használjuk. Lehet, hogy azért, mert ritkán találkozunk olyan emberrel, akire ráillik, de még inkább azért, mert a félelemre utal, ami az általános felfogás szerint rossz.

Kegyes hívek fel is szokták hozni János apostol levelét, amely szerint:

“A szeretetben nincs félelem” (1 Jn. 4,18).

Az istenfélő ember azzal a tudattal éli az életét, hogy a végső szó az Istené, és nyilván arra törekszik, hogy e végső isteni szó számára kedvező legyen, ezért gondolkodását és tetteit nem a pillanatnyi célszerűség, hanem az Isten szempontjai vezérlik.

Az istenfélő ember tehát Isten teremtő elgondolásaival próbál azonosulni, és ez a bölcsesség: az Élet valódi rendjének felismerése. Természetesen az istenfélő ember számára az is nyilvánvaló, hogy Isten akkor is jelen van, amikor ez kellemetlen: amikor bűnt követünk el, ha más nem is, de Isten jelen van.

Nem lehet egyedül lopni vagy ölni, mert Isten jelen van. Nem lehet kettesben házasságot törni, mert Isten a legeldugottabb sarokban is jelen van. Isten jelen van mindig, minden körülményben: életünk minden napján, az autóban, a munkahelyünkön, a Facebook-on, a honlapunkon, a gyermekünk arcán lévő mosolyban, kedvesünk ölelésében. És legfőképpen a templomban, az oltári szentségben, és a szívünkben.

Az Istenfélő ember Istenben megtalálja a bölcsességet, harmóniát és az “örök Betlehemet”. Mint ahogy az elhangzott az éjféli misében: “Aki áldozáskor magához veszen, annak szíve örök Betlehem”. Engedjük közel magunkhoz az Istent, féljük őt és szeressük. Ő bízik bennünk, és feltétel nélkül szeret minket.Merjünk elég bártak lenni ahhoz, hogy féljük Őt!

Reméljük, hogy ez az elektronikus kezdeményezés mindannyiunkat még közelebb hoz egymáshoz, Istenhez és ezáltal életünk még szebb, tartalmasabb és harmónikusabb lesz.

Azonban ne felejtsük el, hogy a Jó Isten hív és vár minket templomába, a vasárnapi szentmisékre és a közösségbe, a közösségi programjainkra.

Ezzel a gondoltattal és az új kezdeményezéssel kívánom, hogy Bízzuk Újra Életünk Krisztusra az új esztendőben, és életünk minden pillanatában.”

Dabas, 2011. január 1.

Szalka Mihály, plébános