A Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelete 2020. március 17-én

Kedves Testvérek,

a Magyar Katolikus Püspöki Kar és Marton Zsolt megyéspüspök atya 2020. március 17-iki döntése alapján a koronavírus terjedésének megelőzése céljából

2020. március 21-e szombat estétől bizonytalan ideig ELMARADNAK A NYILVÁNOS SZENTMISÉK, IGELITURGIÁK, TEMPLOMI ÉS PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK.

A TEMPLOM ELŐCSARNOKA napközben a szokott módon továbbra is NYITVA lesz, egyéni imádság céljából.

A lelkipásztorok (Mihály atya és Zsolt atya) a misenaplóban előre bejegyzett szándékra MAGÁNMISÉt tartanak, tehát lesz szentmise tartva, csak a nép részvétele nélkül.

Aki ragaszkodik ahhoz, hogy az általa íratott misén személyesen vagy családjával együtt részt vegyen, az jelezze Szalka Mihály plébános atyának telefonon, és a járvány elmúltával, egy későbbi időpontba bejegyezzük a miseszándékát.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar természetesen minden magyar hívőnek megadja a FELMENTÉSt a vasárnapi és ünnepnapi szentmisén való részvétel alól. Az Úr napját töltsük több imádsággal, Biblia-olvasással. Vasárnapokon a DABAS TV-n az aktuális vasárnapi mise lesz látható, dabasi atyával, ____ órakor.

Imádkozzunk a járvány mielőbbi megszűnéséért!